Volt pár bor, amiről csak instafotó került fel a világhálóra, de érdemesek lennének arra, hogy bővebben is írjunk róluk. Hét bor került a szűkebb körbe, közös pontjuk azon túl, hogy a saját gyűjteményemből kerültek elő és mindegyiküket decemberben kóstoltam (újra), igazándiból nincs.

Vajon mire gondoljon az ember, amikor száraz borok bemutatására szóló meghívót kap egy olyan pincészettől, amelyik sokáig az édes borok felsőbbrendűségét hirdette? Változó időkre? És egyáltalán: lehet-e érdekes egy olyan kóstoló, amelyeken az édes borvidékek nagyágyúi csak mellékszereplők?

A Pajzos és a Megyer testvérbirtokok a hegyaljai nagy birtoképítések második fázisához tartoznak, igaz, még annak a tervnek a részei, amit Bacsó András valósított meg a rendszerváltozást követően. Ekkor darabolták fel az állami tulajdonú gigaborkombinát területeit nagyjából 100 hektár környéki egységekre, abból kiindulva, hogy ezeket lehet gazdaságosan művelni és a borukat értékesíteni, majd ezeknek igyekeztek elkötelezett befektetőket találni. Ilyen körülmények között született meg a Disznókő, a Hétszőlő vagy az Oremus és egy ilyen befektetés folytatása a sokak számára teljesen egybemosódott Pajzos-Megyer is.