Ma a barista, az italok, a kávékultúra és kávékészítés mestere, más nevén a bártender kuriózumnak számít: kevés magyar vendéglátóhely engedheti meg magának, hogy nemcsak kifejezetten erre a feladatkörre valakit, de egyáltalán jól képzett munkaerőt is alkalmazzon. Tóth Sándor a baristák világába engedett bepillantást az Addo Caféban. Az idén Londonban Coffee in Good Spirit kategóriában világbajnoki hatodik helyezést elérő baristát a Pécsi Gastro Club és a Pécsi Közgazdász Egyesület hívta meg egy kávéházi beszélgetésre.
Idén se hagytuk ki a szüreti napokat Szekszárdon, rögtön a legelején csaptunk le a gyanútlan borászokra. Jó volt kóstolni, beszélgetni, mert időben mentünk, nem esett az eső és valahogy az emberek sem gyűltek annyira, mint szoktak. Jó lett volna már öt körül poharat szerezni, kicsit későinek bizonyult a 6 órás nyitást a poharasok részéről. Megint több stand volt egy kicsivel, minden évben nő a kiállítók száma. Gyors látogatás volt, hiszen aznap Németh János pinceavatójára érkeztünk első szándékkal, így aztán gyorsan kellett haladni és kóstolni és persze alig jutott idő egy-két pince tüzetesebb vizsgálatára.
Tudjuk, hogy hol lesz minden borbarát a hétvégén. A régió legnagyobb szüreti fesztiválján Szekszárdon. A hagyományokhoz hűen, minden év szeptemberének harmadik hétvégéjén kerül megrendezésre a tolnai megyeszékhelyen a fesztivál. Egyszerre egy helyen lesznek elérhetőek a térség pincészetei: négy nap, 37 borászat, programok reggeltől estig.