Kérem Várjon!
Cikkek
Újborokat kóstoltunk

A Pécsi Borozó sem hibázta el a Márton-napot, hiszen aki Márton napján újbort nem iszik, egész évben szomjazik! Hát mi megkóstoltunk tucatnyi primőrt, de ehhez segítséget is hívtunk. A pécsi Kalamárisban tucatnyi meg egy borra majd’ tucatnyi bíráló jutott. Decemberben érdemes újra kipróbálni, megkóstolni ezeket a borokat. 

PB
2008. december 17. 15ó
Cikkek
Dúzsi, Heimann és Takler kadarkák

Nagy reményekkel vágtam neki ennek kis kadarkázásnak. Az utóbbi időben több érdekessel sikerült összefutnom, úgy érzem, feljövőben van a fajta. Ráadásul nem is akármilyen pincéket választottam, mondhatni biztosra mentem. Ilyenkor először vakon szoktam kóstolni. Mikor ott vártak a poharak, és sorban beleszippantottam mindháromba, igencsak megrettentem. Fülledt, szúrós illatok fogadtak, nem győztem forgatni a borokat. Szerencsére, ez valami kezdeti lámpaláznak bizonyult: negyedóra alatt szépen kiszellőztek, csak az ijedtség emléke maradt. Elsőre is szembetűnő volt az alapvető eltérés a Takler-bor és a másik kettő között. Míg a Dúzsi és a Heimann kadarka a savakra és a játékosságra építenek, addig Takleréknál a kadarka is igazi vörösbor, komolyabb testtel, szélességgel, érezhető alkohollal.

palack
2008. december 16. 07:45
5 6 7 8 9
Következő Utolsó
Összesen 26 db találat. 9/9 oldal.
banner
Programajánló
2016. November
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
1
2
3
4
2016. 11. 04. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
5
6
7
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
8
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
9
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
10
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
11
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 11. 19:00 - 23:00
Jókai Rendezvényház Pécs, Jókai tér 6.
12
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
2016. 11. 12. 18:00 - 23:00
Koch Borászat Borota, Borota V. ker. 5.
13
2016. 11. 07. 18:00 - 2016. 11. 13. 22:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
2016. 11. 25. 18:00 - 21:00
Kalamáris Pécs, Rákóczi u. 30.
26
27
28
29
30