Az elmúlt évtizedekben kalandos sorsa volt a Szekszárdi borvidéknek. Előbb meg kellett találni azt az identitást, ami mentén a fejlődés útjára lehet lépni, majd ennek abszolválása után már csak tartani kellett a növekedési görbét. A jelszó sokáig világos volt: Utolérni Villányt! Sok szép sikernek lehettünk tanúi az elmúlt években, megkérdőjelezhetetlen a fejlődés, de vajon hol jár, s hol a helye Szekszárdnak a pannon bortérképen? 

Borturisztikai helyzetképet igyekeztünk felvázolni a korán ébredő és jelentós fórral rendelkező, ám még mindig fejlődő Villányban, illetve a bor mellett most már borturisztikai szolgáltatásokban is felzárkózó Szekszárdon. Négy, viszonylag fapados kérdéssel próbáltunk utánajárni a dolgoknak (Miért jön a borturista? Mi változott az elmúlt években? Mit mutatnak a számok? Milyen fejlesztésekre lenne szükség?), és meglepődtünk, mert egyáltalán nem fapados válaszokat kaptunk.  Az első részben íme a villányi válaszok.

Aktuálpolitikai tétel (sajnos), a Krím-félsziget szőlőskertjeiből, az apropó az ismert ukrán-orosz-krími helyzeten felül kenszei kolléga néhány hónapos ideiglenes távolléte volt, amit a pannon térségtől és a Krímtől egyaránt távol, az Újvilágban tölt el némi borászkodással. A hetven éves bort félve nyitottuk meg, dekantáltuk, szelőztettük, és volt egy olyan érzésünk, hogy inkább csak (bor)történelmi értéke lesz a kóstolónak.