Ma már szerencsére távol vagyunk az "ABC" - Anything But Chardonnay mozgalomtól, ami a kilencvenes évek közepén robbant be, hozzánk persze némi késéssel érkezett meg. Gondoljuk mi, de aztán valóban kérdés, mennyire tért vissza a chardonnay népszerűsége, szeretjük-e, ismerjük-e vagy csak megszokásból rendeljük sokszor, mert abban nem lehet nagyot csalódni. Persze, hogy lehet. Mi azonban nem csalódtunk szerencsére egyik borban sem, kilenc tételt kóstoltunk meg a legutóbbi borszakkörben.

Az 1944-es Massandrának szerveztünk egy felvezető sort, több csalódással, mint örömmel. A tíz-tizenkét éves kékfrankosok sajnos hullottak, mint a legyek, akadt mélységes sajnálatunkra dugós 2005-ös furmint, két-három bor mentette a korosodó/érett/archív borok mundérját. Az egyik az a bolgár erősített rkatsiteli volt, Orsi bora, akinek ezúton is köszönjük. A műfajt tanulni kell, de jó ha közben akadnak pozitív élmények.

A bor egy nagyon különleges élőlény, mondta tegnap egy borkóstolón Vida Péter és egyet kellett vele értenem. Van fejlődése, vannak hangulatai, van bizony öregedése. A Renero sokáig egyik vörösbor etalonunk volt, úgy volt nagy az a bizonyos 2005-ös, hogy szinte minden összeállt benne. És az is biztos, hogy azon a napon a kóstolók és a bor is jó hangulatban volt. Tavaly a 2007-est bontottam meg, most meg egy 2009-est vettünk elő, még éppen csak kikerült a forgalomba.