A megszorítások egyre inkább eltűnnek életünkből, néhány új szokás talán megmarad, sok új tapasztalat biztosan. Az utóbbi napok olyanok, mintha mindenki megpróbálná bepótolni az elvesztegetett időt, de egyrészt botorság volt, aki elvesztegette, másrészt lehetetlen visszahozni az elmúlt időt. A halmozódó munkafeladatok miatt aztán kevesebb idő marad a borra, az írásra, fáradtan, nyűgösen nem érdemes kóstolni sem. De kaptam két palackot, és furdalta az oldalamat a kíváncsiság.

Van egy kis csapatunk, négy fix taggal. Időnként kóstolunk. Beszélgetünk. Eszünk. Négy ember négy világból. Egy közös pont van: a bor. Pontosabban annyi volt talán az elején, aztán rájöttünk, hogy sokkal több is van. A karantén némileg megakasztotta találkozóinkat, de múlt héten pótoltunk. Volt több apropója is, egy babgulyás a tűzhelyen, két frissen szerzett szőlész-borász oklevél és nyolc bor a Stier Pincészetből.

Ha nem is vagyok rajongó, néha nekem is jól esik meginni egy pohárral, mint most is, a feleségem által készített lecsó mellé. A kenyeret sajnos a boltban vettem, a házi kovászom nem halt meg, de nem is volt sosem, talán majd a következő életemben!