Kérem Várjon!
Cikkek
Herczeg Ágnes, borszakértő
A TV-ben bort ajánl, a Lidlben az általa választott borokat vásároljuk, a könyvesboltban az ő bor-étel párosításról szóló könyvét vesszük meg, az egyetemen nála tanul a lányunk, egy rendezvényen ő tartott kóstolót az apánknak, de közben megpróbál nő és anyuka is maradni egyszerre. Elegáns és céltudatos, igazi nagyvárosi személyiség, mégis egy kis borsodi falura a legbüszkébb, ahonnan származik. A borszakértő és ami mögötte van. Interjúnk a Pécsi Borozó 2020 tavaszi számában jelent meg.
Ercsey Dániel
2020. június 30. 12:47:41
Cikkek
Ifj. Márkvárt János, Szekszárd

Igazi színfoltja a Szekszárdi borvidéknek mind könnyedre hangolt, gyümölcsös boraival, mind pedig egyedi stílusával, humorával és a már fogalomnak számító kék zsigulijával. Az online és nyomtatott sajtóban azonban nem lehet róla olvasni, ifj. Márkvárt János ugyanis nemigen ad interjúkat. Vele a szőlőben lehet találkozni, jobb esetben a borain keresztül megismerni. Épp ezért a gyűszűvölgyi pincében beszélgettünk, s miközben sorra váltották egymást a különféle évjáratok és fajták, palackos és tartályos tételek a poharunkban, szépen körvonalazódott előttünk egy életút, egy ars poetica és persze szinte a teljes szortiment. (Cikkünk a Pécsi Borozó 2020 tavaszi számában jelent meg.)

Szabó Berni
2020. június 26. 09:18:24
Cikkek
Falussy Péter, zöldségtermelő

Mi visz arra egy kommunikációs céget vezető szakembert Szombathelyen, hogy kistermelővé váljon, főleg a koronavírus idején? Péter története nem egyedüli a gasztronómia világában. Többen lesznek pályaelhagyók – vagy fél-pályaelhagyók, mint Péter -, és belevágnak valamibe, ami nyugtatóbb, természet közelibb, önazonosabb. Ennyire telítődtünk volna a globalizációval? Falussy Péterrel, a június 7-én elstartolt ’Falussy zöldségtermelő’ mikrovállalkozás életre hívójával beszélgettünk.

Riedl Annamária
2020. június 12. 07:45:45
Összesen 2799 db találat. 296/933 oldal.
banner