Voltatok már Belgrádban, Tito mauzóleumában? Álltatok már a Száva és a Duna összefolyásánál? Kóstoltatok már egy német MW által összeállított édes borsort egy mesterkurzuson?
Eddig mindegyik villányi cabernet franc fórumon ott lehettem, úgyszólván a kitalálástól a most pénteki napig, ami az első volt, aminek a szervezéséhez már semmilyen közöm nem volt. Mielőtt bárki azt mondaná, nem pártatlan a tudósítás, ebben a tekintetben nem is lehet az. Viszont látom az ívet, fejlődést, a határok, a látószög kiszélesedését. 2015-höz képest sok minden megváltozott.
Este, egyre később este van, jön a második nap zárása, vacsora a Bock Óbor Étterem, egy (tervezetten) nyolcas kóstolóval kísérve. Tervezetten… De, mint tudjuk, legalábbis, egyre számosabb eddigi tapasztalatom azt mutatja, a terv itt mindig felülíródik, és nem lefelé…
Egy nehéz nap reggele. 33 bor után, ahhoz, hogy 10.30-ra Pécsett legyünk, a Szentmiklós dűlőben, el kellene indulni legkésőbb reggel nyolckor. Nem sikerül, ehhez még akadályozó tényezőként az egész út során majdnem végig szakadó eső jön. Csúszunk fél órát, viszont szerencsénk van, pont a kiszálláskor kitisztul az idő, így a csoport, amely lemaradt a balatoni panorámáról a köd és a felhők miatt, nem marad a Szentmiklós dűlő, majdnem egész Pécset körbe ölelő panorámájáról sem.
Amikor megláttam, hogy Belgrádban a Wine Vision rendezvényen albán boros mesterkurzust hirdettek, már csak azért is jelentkeztem, hátha találok olyan borokat, amiket a honfitársaink körében egyre népszerűbb albániai utazásokra ajánlhatok.
A Todorovic borászat négy borát egy belvárosi galériában, a hatodik emeleten kóstolhattam meg, tulajdonképpen egy konyhában, egy kenyai miniszter, néhány francia művész és két orosz maffiózó társaságában…
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a magyar szőlészet és borászat reprezentatív, országos illetékességű szakmai köztestülete. A 2014. évi szakmaközi szervezeti elismerési dokumentumában a szakmai önkormányzat egyik önként vállalt feladata a környezetbarát termesztési és termelési technológiák bevezetésének előmozdítása. Minden olyan környezetvédelmi kezdeményezést támogat a HNT, amely a fenntartható szőlő- és bortermelés feltételeinek megteremtését segíti elő oly módon, hogy környezetvédelmi szabályok teljesítése ne okozzon gazdasági hátrányt a tagság részére. A HNT álláspontja szerint az új magyar hulladékgazdálkodási szabályozás (EPR/DRS) azonban nem veszi figyelembe, hogy az üvegpalack a legkevésbé környezetszennyező csomagolóanyag, mivel végtelenszer újrahasznosítható, és akár évszázadok múlva is készíthető belőle üveg.
A Badacsonyi Turisztikai és Borút Egyesület, valamint a helyi borászok közreműködésével 2023. október 13-15. között megrendezésre kerülő Rizling Vakáción, a három, borvidékre jellemző fajtát bemutató programsorozat utolsó tematikus hétvégéjén közel 21 tétellel várják a boros gazdák a Badacsonyba látogatókat.
A Bor és Piac szaklap a MATE Budai Campusán megtartott eredményhirdetésen ismertette a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2023. évi győzteseit és helyezettjeit.
A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére két évtizede alapították meg az "Év Pincészete" vándordíjat, amely az idei évben jelentős átalakuláson ment keresztül. Az újjászervezést követően elsőként a Pannonhalmi Főapátság pincészete nyerte el ezt a megtisztelő szakmai elismerést (első ízben 2010-ben nyerték el ezt a címet).
Augusztus 17-én volt a magyar szervezésű nemzetközi borszakíró verseny díjátadója