Miután kényszerű fogságra ítéltettem, elhatároztam, hogy bepótolom a mulasztásaimat. Az utóbbi hetekben az elhúzódó orvosi vizsgálatok miatt feszültebb voltam, feledékenyebb, ingerlékenyebb és az írásfegyelmem is lazult. Nem szeretek lebegni, várakozni, hogy akkor jó vagy nem, hogy nem vagy igen, nekem a döntés kell, hogy továbblépjek. Amíg nem volt meg, írni se tudtam. Mások szerint korábban s azóta sem, de ezt elengedem a fülem mellett. A kórházi ágyon, 36 órás totális diétám ideje alatt, többet gondoltam az utóbbi pár hónap borvacsoráira s több esetben élénkebbek voltak az emlékeim, mint amit akkor s ott éreztem.

Az elmúlt hetekben elég sok időt töltöttem a magyar egészségügy tanulmányozásával. És viszont, a magyar egészségügy is tanulmányozott engem, rendesen. Emiatt persze voltak járulékos mulasztásaim, egyrészt a pécsiborozós írások húzódoztak el, másrészt a borozások is megritkultak, majd el is maradtak, lévén orvosaim javaslatára a kóstolást is abba kellett hagynom, legalábbis az utolsó szakaszban, mielőtt a szakrendelők állapotfelmérése után a kórház is sorra jutott volna. Viszont most lett időm, s ha rövidítve is, de bepótolom, elmondom, mi is történt velem mostanság. Borról is lesz szó, nem kell elkapcsolni, itt a folytatás.

Váncsa István nem először ragad tollat a fakanál után (közben, előtt). Legújabb szakácskönyve, a Lakoma – A görög, török, ciprusi, libanoni, marokkói, tunéziai és máltai konyhák ételeiből címmel jelent meg, és a mediterrán térség országainak gasztronómiáját mutatja be az olvasóinak. A tervezett sorozat első kötetét olasz, dél-francia, spanyol és portugál gasztrokulturális utazás követi majd.  „Az eltűnt idő nyomában haladok a mediterrán világban” – magyarázza Váncsa István. Takács Tímea interjúja.