Kérem Várjon!
Cikkek
Év Fiatal Magyar Borásza 2011

Harmadszor indítja el az Év fiatal magyar borásza megmérettetést a Bor-Agora gárdája. Az első körben a jelöléseket adhatják le a borkedvelők, majd szakértői zsűri állítja össze a legnépszerűbbek listát. Az ezt követő következő körben össznépi voksolással mérettetnek meg a fiatal borászok. Az első évben, 2010-ben Bolyki János és Konyári Dániel megosztva kapta a díjat, 2011-ben Demeter Csabára szavaztak a legtöbben. A szervezők felhívása az alábbiakban olvasható.

bori
2011. szeptember 21. 16ó
Cikkek
IX. Falusi Turizmus Utcafesztivál

Utcafesztivált szervez a Dél-dunántúli Falusi Turizmus Klaszter és a Baranya Megyei Falusi turizmus Közhasznú Szövetség szeptember 25-én. Tíztől hat óráig ízelítő a dél-dunántúli régió vidéki turizmus kínálatából, tájjellegű ételek kóstolója, helyi termékek bemutatója, hagyományőrző táncegyüttesek és kórusok műsora, kézműves mesterek alkotásainak bemutatója a Jókai téren. Eközben a Széchenyi téren Bor és Dal Ünnepe estig.

bori
2011. szeptember 21. 8ó
Cikkek
Fehérek akcióban

Száznál is több vendéglő, borszaküzlet népszerűsíti szeptember 21-én, az első idei borszerdán a minőségi magyar borokat és a kulturált borfogyasztást. Az akcióhoz csatlakozó éttermek ezen a napon 50, a kereskedők pedig legalább 10 százalékos kedvezményt adnak minőségi magyar fehérboraik listaárából. Az akcióhoz csatlakozni, illetve asztalt foglalni a www.borszerdak.hu oldalon lehet, mi közöljük a baranyai borszerdázók listáját.

bori
2011. szeptember 20. 17:29:59
Összesen 3371 db találat. 858/1124 oldal.
banner
Programajánló
2019. Június
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
 
 
 
1
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
2
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
3
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
4
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
5
2019. 06. 01. 15:00 - 2019. 06. 05. 15:00
Tudásközpont Pécs, Universitas u 2/a.
6
7
8
9
10
11
12
13
14
2019. 06. 14. 10:00 - 2019. 06. 15. 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
15
2019. 06. 14. 10:00 - 2019. 06. 15. 19:00
Szekszárd Szekszárd, Béla király tér
2019. 06. 15. 15:00 - 20:00
Littke Palace Látogatóközpont Pécs, Szent István tér 12.
16
17
18
19
20
21
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
22
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
2019. 06. 22. 17:00 - 23:55
Bock Pince Villány, Batthyány u. 15.
23
2019. 06. 21. 12:00 - 2019. 06. 23. 23:00
Bajai Szentháromság tér Baja, Szentháromság tér
24
25
26
27
28
29
30