„A szamorodnin keresztül fölvennénk a versenyt a világ valamennyi édes borával (…). Az aszút pedig egy még a mostaninál is magasabb pozícióba kell helyezni” – nyilatkozta Szepsy István néhány éve. Tokaj esetében gyakran esik szó a dűlőkről, a száraz borokról, a furmintról, az aszúról. A tokaji borvidék komplexitása sok szempontból elkényeztet bennünket fogyasztókat, így lehet, hogy történelmi bortípusok, mint a szamorodni, kikerülnek időnként a fókuszból.
A naplóíró Ber Dov (1723-1805) és Moise Teitelbaum (1759-1841) a sátoraljaújhelyi csodarabbi valószínűleg soha nem találkoztak, hiszen a rabbi 1808-tól élt csak Újhelyen. Viszont az is igaz, hogy a Teitelbaum dinasztia alapítója talán borkereskedő apósa révén került Hegyaljára rabbinak, ráadásul neki köszönhetően jött létre a későbbi liszkai és keresztúri haszid közösség, így alakja Tokaj-Hegyalján megkerülhetetlen.
Tokajban mintha mindig háttérbe szorulna az aszú, a szamorodni és a száraz furmint mögött minden más. Pedig vannak itt csodás hárslevelűk, édes és száraz muskotályok, még néhány vörösbor is, pezsgők és a talán legpopulárisabb kategória, a kései szüret. Ebből bontottam most egyet.