Kérem Várjon!
Cikkek
VIII. Országos Syngenta borverseny

Idén 3 hazai bort tüntettek ki Quadris díjjal hazánk egyik legnagyobb és szakmai körökben legelismertebb borversenyén, az Országos Syngenta Borversenyen. A 366 bor és 152 borász részvétele mellett zajló verseny díjátadó gálájára és az azt megelőző Szőlész-borász találkozóra ebben az évben március 12-én Siófokon került sor.

bori
2009. március 17. 08:17:35
Cikkek
41. Villányi borverseny

Egészen pontosan tizenkettő nagyarany született a március 11-én megrendezett Villányi borversenyen, ahol 377 bort kóstoltak meg a zsűri tagjai. A várakozásoknak megfelelően elsősorban  vörösök jelentek meg nagy számban, hiszen 40 fehér és 41 rozé vagy siller mellett 296 vörösbort neveztek a termelők.

bori
2009. március 13. 21:22:15
Cikkek
Borverseny a mohácsi Sokac-körben

Előtte még nem voltunk a mohácsi Sokac-körben. Nem is tudtunk, mire számíthatunk. Erős prekoncepcióval dühödt busók keménysavú boraira számítottunk, majd csalódnunk sikeredett. Még aranyakat is osztogattunk, némely bornál vastagon fogott a ceruza, de hát persze azt is be kell vallanunk, hogy volt olyan bor, amibe nem kóstoltunk bele. Szerencsére nem sok. Egy mohácsi délelőtt krónikája, a végén erősen csípős sokacbabbal.

zoranka
2009. március 11. 14:27:44
Összesen 232 db találat. 76/78 oldal.