Hagyományaihoz híven a Kadarka estet 2010 óta a Mészáros Borházban rendezi meg a Polip Ifjúsági Egyesület. Ezúttal lengyel, finn, angol vendégek is részt vettek a kóstolón, akik a kadarka fajtát nemigen ismerik, de nem csalódtak a szekszárdi borokban. Remek tételeket kóstoltunk kiváló szekszárdi borászoktól, melyek szépen mutatták a fajtajelleget és a borvidéki sajátosságokat.
Múlt pénteken újabb pincészet mutatkozott be a Kalamáris Borbisztró és Vinotékában, ezúttal a Szekszárdi borvidék egyik dinamikusan fejlődő üstököse, a Szeleshát Szőlőbirtok tartott előadással egybekötött borkóstolót. Külön-külön már mi is kóstolhattuk a boraikat, azonban egyszerre a komplett borsorukat még sohasem, most ezt a hiányosságunkat is pótoltuk a listáról.
A Pécsi Borozó hetedik évfolyamába léptünk, nem szakad meg a megjelenések sora, bár változik, kétségtelen. A körülmények olyanok, amilyenek, összementünk kicsit, most éppen 16 oldalon próbáljuk meg negyedévente bemutatni az aktualitásokat régiós borfronton. A weboldalunk persze folyamatosan frissül, a hírek és programajánlók mellett továbbra is írunk kóstolókról, borokról, éttermekről, élményekről, aki itt olvas bennünket, ezt tudja. Aki papíron szeretne olvasni, keresse a Made in Pécs városmagazint.