Biztosra akartunk menni, így egy (számunkra majdnem) biztos befutónak számító étteremmel ajándékoztuk meg magunkat Andorral. Egyúttal (magunkkal szembeni) régi restanciánkat akartuk ledolgozni, amikor a balatonszemesi Kistücsökbe foglaltattunk asztalt. A Csapody Balázs vezette, a balatoni (és dél-dunántúli) vendéglők rossz hírére ráverő étteremben enni nem csak Budapesten menő, és simán megér másfél órás autózást.

Van nekünk a Balaton. És ez jó. Kezdem megszeretni, ahogy telnek az évek. Tengervízben csíráztatottként nem nagyon értettem gyerekként ezt a Balaton-imádatot. Begyalogolsz a tó közepéig és akkor is csak azért fordulsz vissza, mert leégett a hátad. Vastag, keletlen lángos, csúf bódék, mindig tömeg, pöffeszkedő keletnémetek, koszos víz. Sajnálom, ez maradt meg, elsősorban a déli partról, a rokonoknak ott volt nyaralójuk... És visszatért a kilencvenes évek közepén tett utolsó látogatásomkor. Mert azóta nem nagyon mentem arrafelé. Aztán tavaly hagytam magam meggyőzni és a Balaton partján nyaraltunk egy hétig. És jó volt. Nem tökéletes, de jó. Ezért az idén leszerveztük a remake-et is.