Mondok 5 okot arra, hogy 2025 november 7–9-én miért legyetek Temesváron. Szövérdfi-Szép Zoltán, az éppen 10 éves RoVinHud rendezvény ötletgazdája és nagyjából egyszemélyes mozgatórugója szeretett volna egy jó bulit, ahol a hozzá hasonló borban elvetemültek tanulhatnak és rácsodálkozhatnak a világ szépségeire, és ahol összeszed némi pénzt a fogyatékos pártfogoltjai számára.
Sillert isznak, hallevet esznek, a rozéra építenek, vörösben az oportós jelleget sem vetik meg, mi az? Olaszország haladóknak egy pécsi kóstolón.
Belgrád, erős szél, de a hajam még mindig tart. Vagy nem így szólt a közkedvelt reklám? Mindegy is. Kilencszáz bor megkóstolása után az ember nem feltétlenül borra vágyik, én is örömet mentem a szervezőkkel a Crvena Zvezda - Partizan Beograd kosárlabda Euroliga meccsre, főleg, hogy talán az egész világon nincs olyan hangulat a meccseken, mint Belgrádban. Aztán három órányi ordibálás és szurkolás után, amikor visszaértünk a hotelbe, ott ült Dashamir Elezi, egy albán kolléga és borral kínált. Elfogadtam. Jobbat nem is tehettem volna!
Teszi fel a kérdést Molnár Ákos, a Soproni Hegyközség elnöke. Olyan kérdéseket feszeget, mint a megszűnőben lévő Poncichter közösség, a korszerűtlen szőlőültetvények, a kozmetikázott, vagy félremagyarázott turisztikai statisztikák és a keserédes borvidéki generációváltás. Ákos ugyan óvatosan, de pontosan fogalmaz és nem nehéz kiérezni a szavaiból az optimizmus mögött megbújó kétségeket. Vajon lesz-e harminc év múlva Soproni Borvidék?
A Tolnai borvidék a helyi borászok szerint is a legismeretlenebb. Kedvem volna vitába szállni, meg is próbálom, de hiába. - Zala? Ugyan már! Hiszen ott van Bussay! Vagy azt mondod Csongrád? Soroljam? Bodor Martin, Gutpintér, Losonczi Áron… Hidd el, Tolna a legkevésbé ismert! - Feladom, miközben próbálok a hat borvidéki borászra és a borokra koncentrálni.
Írtam már ódát Grúziához, vagy ahogyan a külügy kérésére mostanában hívni kell őket, Georgiához, főleg a borokhoz, hiszen volt szerencsém többször is meglátogatni ezt a csodálatos országot, de méginkább a borászokhoz, akik közül többen a barátaim lettek. Éppen ezért örömmel indultam el Champion Wine borszaküzletbe, ahová georgiai borok kóstolására invitáltak.
November utolsó szombatján rendezik meg Magyarország legnagyobb vidéki borbemutatóját, a 13. Debreceni Bormustrát.
Idén novemberben ismét megítélheti a nagyközönség, hogy mennyire nagyszerűek a magyar bordeaux-i házasítások.
A Bor és Piac az „Ősszel is Balaton 3” című projekt keretében idén is megszervezi a balatoni borokat bemutató sétáló borkóstolót és mesterkurzust.
Idén újra összegyűlünk a borvidék központjában, Badacsonyban, a Hableány épületében egy évjárat mustrára és találkozóra.
November 23-án visszatér Szeged egyik legnagyobb sétáló borkóstolója.
2024-ben kilencedik alkalommal szervezik meg a Villányi borvidék legmeghatározóbb szakmai és közönségrendezvényét.