Kiállítások, kóstolók várják Orfűre, a Kemencés Udvarba látogatókat július 24-én szombaton, tíz órától. A nap folyamán kiállítanak és bemutatót tartanak a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség tagjai. Belépődíj 400 Ft.
Ismét begyújtanak az orfűi kemencékben és megmérettetnek a legjobb kemencés szakácsok. Július 10-én és 11-én, azaz most hétvégén az orfűi kemencés Udvarban nagy lesz a sürgés-forgás, hiszen a csapatok versengése mellett gazdag kulturális programmal is készültek a szervezők. Gyerekprogramok, magyarhertelendi sör, felnőtt színház, csak pár izgalmasabbat emeletünk ki. És a melegre való tekintettel a strand sincs messze!
A tavalyi Borszerda nagy sikerét követően idén a Közösségi Bormarketing Alap támogatásával négyszer tartanak borszerdát az akcióhoz csatlakozó éttermek (pincészetek és borszaküzletek), amelyek vállalják, hogy az itallapjukon szereplő magyar borokat féláron kínálják vendégeik számára. Ezeken a napokon a részt vevő éttermek nemcsak kedvezményes áraikkal, hanem a kitüntetett borokhoz komponált menüikkel is kedveskednek vendégeiknek.