Amikor a Jánosáldásra gondolunk, számos film utolsó képkockái pereghetnek le szemünk előtt, sokféle befejezés-lehetőség, amelyek végén nem a stáblistára fókuszálunk, nem is Babitsra, hanem Ady Endre. A cél feltétlenül szentesíti az eszközt, vagy még inkább a lehetőséget, hogy mit viszünk magunkkal, vagy bennünket visz-e majd valaki, a vállán haza, etc. De ez a hely, illetve a szöveg írójának meglett férfi kora (is), inkább már klasszikus értékekre, mintsem holmi májat és lelket tépő sátánfiakra koncentrál. Így lehet, hogy befejezések és Jánosáldások tekintetében a hosszan zengő, klasszikus értékek után ácsingózunk, minden másra ott a szenvedély, amely jó esetben halálos.
Amikor a fekete macska átment előtte a földesúton, Bizony Géza a bal válla fölött háromszor is hátraköpött. Neki ne vigye el egy ilyen rémséges bestia a szerencséjét. Nem mintha amúgy sok szerencséje lett volna. Bizony Géza a két kezében hitt, a szerencsét másra bízta.
-
Egy laikus borissza véleménye a borszakírók feladatáról
-
Weinblütenwanderung Lutzmannsburgban
-
Olaszrizling Október a pécsi Cornel’s borbárban
-
Kibicelés egy borszakírói diskurzushoz
-
Észak-Macedónia, ahol még a japán operaénekesek is a vranecet éltetik
