Van nekünk a Balaton. És ez jó. Kezdem megszeretni, ahogy telnek az évek. Tengervízben csíráztatottként nem nagyon értettem gyerekként ezt a Balaton-imádatot. Begyalogolsz a tó közepéig és akkor is csak azért fordulsz vissza, mert leégett a hátad. Vastag, keletlen lángos, csúf bódék, mindig tömeg, pöffeszkedő keletnémetek, koszos víz. Sajnálom, ez maradt meg, elsősorban a déli partról, a rokonoknak ott volt nyaralójuk... És visszatért a kilencvenes évek közepén tett utolsó látogatásomkor. Mert azóta nem nagyon mentem arrafelé. Aztán tavaly hagytam magam meggyőzni és a Balaton partján nyaraltunk egy hétig. És jó volt. Nem tökéletes, de jó. Ezért az idén leszerveztük a remake-et is.

Számtalan, több-kevesebb valóságalappal rendelkező legenda kering a különböző szerzetesrendek falain belül készülő kézműves termékek különleges minőségéről. Legyen szó borról, sajtról, használati tárgyról, közös bennük, hogy míg az egyházi életben az elsődleges céljuk leginkább a funkcionalitás, addig a világi környezetbe kikerülve nem egyszer felértékelődnek, és keresett árucikkekké válnak. A műfaj rajongóinak és a laikusoknak a Pécsi Püspöki Pincészet kínálja az egyház nevével fémjelzett borokat a Pannon Borrégióban.

A jövő hetet nem lesz könnyű túlélni, gondolkodom így magamban, miközben igyekszem beprogramozni az időmet. Hétfőn a Pannon Borrégió TOP 25 borát választja ki a szakértő zsűri, de kedden már kezdődik egy vadonatúj fesztivál, a Surduk Festival, avagy Szurdok Fesztivál a határ horvát oldalán fekvő Baranyában. Ha kedden még nem is, de csütörtökön és pénteken ott a helyünk. Nekem főleg, elvégre az ősök hagyatékát kötelesség megőrizni.