Tavaly rendezték meg első alkalommal Eger és Szekszárd közös összefogásaként a Bikavér-párbajt, bár az elnevezés annyiban kicsit csalóka, hogy versengésről szó sem volt. Szerencsére az Egri és Szekszárdi borvidék borászai is felismerték, hogy közösen messzebbre juthatnak, még akkor is, ha a Bikavérről kissé mást mást gondolnak. A közös fellépés egész biztos, hogy erősíti a márkanevet, ami még a közelmúltban sem feltéltenül a magas minőség szinonímája volt. Egy ilyen közös rendezvény viszont kiváló alkalom arra, hogy a teljes kínálatot végigkóstolva árnyaltabb képet kapjunk a pillanatnyi helyzetről.

Az Alföld Magyarország legnagyobb bortermő vidéke. A hazai szőlőtermés 40-50%-a, az országban kapható bormennyiség fele innen származik. Nagy terület, nagy mennyiségekkel. Tény, hogy az alföldi borok renoméját a kilencvenes évek borhamisítási ügyei igencsak megtépázták. Sajnos sokakban az alföldi borok kapcsán elsőre még mindig a korábbi botrányok, a Soltvadkert-Kiskőrös-Kecel “aranyháromszög” ugrik be. Az előítéletekkel és a múlt árnyaival meg kell küzdeni. 

Ami egyszer beindul, nem kell abbahagyni, végül is minden jó filmnek van kevésbé jó folytatása. De miért folytattuk a csalódások estéjét? A pannonborboltos srácok hoztak 35 bort. Jónéhány pincészettől. Szokás szerint vakon kóstoltuk, tényleg nem tudtam, kinek a borát kóstoljuk. Egy ideig, amíg visszatérő hibák nem kezdtek jelentkezni. Harmincötből 17. Nem jó arány.