Sikeresen zárult a Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter fejlesztése című projekt: 2014 december végével lezárult a Pécs-Mecseki Borút Közhasznú Egyesület által megvalósított, DDOP-2.1.3/A-12-2012-0003 azonosítószámú „A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter fejlesztése” című pályázat megvalósítási időszaka.
Luca napján Pécsett megmérettetnek az újborok. A Luca napi vigasságokat egykoron Bükkösdi László találta ki, meghatározó borgasztokulturális személyisége volt Pécsnek, nem tehetünk említést a Luca napi újborversenyről nevének említése nélkül. És hát idén is megrendezte az eseményt a Pécsi Kulturális Központ, azaz a Szivárvány Gyermekházba átoltott városi művelődési központ. Ők örökölték meg ezt a tradíciót, aminek folytatása idén igencsak szerényre sikeredett - forráshiányos ez is, mint oly sok minden.
Új helyszínen, a Zierfandler borozóban gyűlt össze a keddi kóstoló csapata, hogy a Pannon Borbolt által összegyűjtött, újonnan piacra szánt borokat végigkóstolja. A néhány hónapja nyílt Hunyadi úti borbár a pécsi cirfandli legfőbb lelőhelye, nem igazán van ennyi cirfandli egy helyen sehol másutt. A végén mi is kóstoltunk egy igazán jót, de előtte is akadt vagy 12 másik bor, amelyik megugrotta 80 pontos lécet. Talán csak a merlot-k nem érezték jól magukat, nem böktünk rá egyikre sem. Ellenben a kékfrankosokra érdemes kattintani.