Ha azt mondom, Pécs, nem biztos, hogy a föld alatti világ, az alagutak, katakombák és pincék szinte bejárhatatlan hosszúságú rendszere jut elsőre eszünkbe. Másodszorra sem. Pedig Pécs alatt sokszintű pincerendszer húzódik, amit kevés esetben hasznosítanak. Az egyik pozitív példa a Cellárium, amely immáron vagy másfél évtizede nyitott meg a Széchenyi tértől északi csücskétől pár lépés. Ezt a pár lépést most természetesen egy Déli téli tálért tesszük meg.

Sokat mondottuk már ezen a helyen is, hogy egy-egy étteremnek, hotelnek milyen remek panorámája van. De kilátás ügyében Pécsett talán a Hotel Kikelet éttermének van a legjobb dolga. Nyáron a terasz egészen biztosan a legjobb kiülős, de a Déli télben odabenn is érdemes városra néző asztalt foglalni. A legtutibb kilátás mellett, merthogy a gyönyörű városkép önmagában még nem érdem, a konyha sem hagyható figyelmen kívül, hiszen hagyományos és kortárs konyhaművészet találkozik itt, a Mecsekoldalban.

Egy jó ideje kevesebbet foglalkozom a sporttal, mint a gasztronómiával. Így történhetett meg, hogy eddig nemigen jártam a Makártanya Sporthotelben, de most a Déli tél révén ide is eljutottam. A gasztronómia mégiscsak közel hoz a sporthoz, gondoltam, hiszen miközben a felsőbb szinteken keményen edzettek, én a pincében jóízűen falatoztam. Különös tekintettel a Sopianae palacsintára, de ne vágjunk a történet közepébe.