Ha eddig nem volt, mára két irigyem biztosan lett. Az egyik a barátom, akinek azt mondtam, hogy nem lesz szükség még egy sofőrre Kisharsányba, a másik a feleségem, aki nem jöhetett el egyik kedvenc helyére, nászutunk emlékezetes állomására. Ezúton is bocsánat érte, de a Vylyan Szőlőbirtokra most dolgozni mentünk és a szintén méltán híres szekszárdi Heimann családot vártuk fényképezőgéppel, tollal és jegyzetfüzettel.
Olyan tételeket sikerült nemrég megkóstolni, amelyekből nem sok (pár száz talán) palack készült, de értékeiket semmiképpen sem hagyhatjuk szó nélkül. Bár jól tudjuk, az, hogy valamiből kevés készül, még nem garancia arra, hogy jó is lesz. Ezek a borok azonbantényleg különlegesek, egyediek és nem a megszokott trendeket követik.
Végre felcsillan valami remény, hogy Pécs magabiztosabban kezdi kihasználni, alakítani, újraírni, kitalálni a saját legendáit, megtéve az első lépéseket afelé, hogy vonzó turistacélpont legyen. Legalábbis ez a gondolatmenet fut végig a fejünkben, ahogy állunk a nemrég nyílt Eozin Kávézó előtt. Miért is kellett ennyi idő ahhoz, hogy valaki végre ne idegen nyelven, de legalábbis Pécshez egyáltalán nem kötődő névre keresztelje vállalkozását?