Kérem Várjon!
Cikkek

Voltatok már Belgrádban, Tito mauzóleumában? Álltatok már a Száva és a Duna összefolyásánál? Kóstoltatok már egy német MW által összeállított édes borsort egy mesterkurzuson?

Ercsey Dániel
2023. november 29. 07:20:09
Cikkek
A kismartoni (Eisenstadt) főiskola hallgatóinak látogatása 5.
Ez is volt a cél, a bikavérről már hallottak, de nem tudták, hogy ez Szekszárdon (is) van. Egyáltalán, hogy az országnak csak két borvidékén lehet előállítani ezt a borházasítást. Azt sem, hogy ez egy kékfrankos alapú küvé. A név volt meg tehát, mindenféle mellékzönge nélkül – kivétel a szakvezetőnk, aki (kelet)német származásúként gyerekkori emlékkel rendelkezett a „Stierblut” feliratú borokról, de ennyi. A név, ha úgy tetszik, a brand tehát nagyon is él, de, hogy mi van mögötte – no, az teljes homály, ami viszont abból a szempontból jó, hogy nincsenek előzetes berögződések és beidegződések. Lehet építeni valamire, ami mint név ismert, mint tartalom viszont nem.
Jakab Tamás
2023. november 28. 07:13:19
Cikkek
8. Franc&Franc fórum, Villány

Eddig mindegyik villányi cabernet franc fórumon ott lehettem, úgyszólván a kitalálástól a most pénteki napig, ami az első volt, aminek a szervezéséhez már semmilyen közöm nem volt. Mielőtt bárki azt mondaná, nem pártatlan a tudósítás, ebben a tekintetben nem is lehet az. Viszont látom az ívet, fejlődést, a határok, a látószög kiszélesedését. 2015-höz képest sok minden megváltozott.

Győrffy Zoltán
2023. november 27. 07:07:47
Összesen 3476 db találat. 89/1159 oldal.
banner