Nem is tudom, mikor találkoztam először Schieber-borokkal. Volt némi rácsodálkozás, hogy akkor ez most valami teljesen új lenne Szekszárdon? De aztán kiderült, hogy a pincészet nem teljesen új, csak a tulajdonos vette nevére gyermekét. Az egykori Aranyfürt Szövetkezetet sokkal többen ismerték, korrekt borok, jó áron, mondhattuk ezt is. Most a pincészet szeretné átlépni a korábbi határokat.
Elérkezett Szent Márton ünnepe, a nap, a hétvége, amire már pontosan egy éve várt minden újborrajongó. Bár idén minden korábban történt meg, és a polcokon, borlapokon megjelent már az újborok első generációja, a java csak most lép elő, most van lehetőség, alkalom megkóstolni őket. A hagyomány pedig libát rendel az újborokhoz, hogy miért is?