Gyermekkoromtól kezdve volt bennem valamiféle révült csodálkozás, amely felszínre tört, ha egy filmben azt láttam, hogy evőpálcikát használnak. Nem volt ez egy eltúlzott sóvárgás, mert például sosem vezetett odáig, hogy fűzfavesszőkből magam fabrikálta pálcikákkal próbáljam belapátolni a karácsony környéki kocsonyát… Csupán egy kis száj-tátva-maradás és álmélkodás. Olyannyira veszteg maradt a törekvés, hogy Magyarországon egy-egy alkalommal meglátogatott távol-keleti éteremben sem nyúltam a pálcák után, mert valahogy póznak éreztem, és nem kívántam ügyetlenkedésbe fullasztani az alkalmat. Még Japánba is úgy érkeztem, hogy volt bennem egy óvatos távolságtartás, holott éreztem már a repülőgépen: e tartózkodásomat vélhetően revideálnom kell…

Amikor azt mondjuk, hogy egy borvidék sokkal több a bornál, nem mindig értik. Akkor itt van ez a konkrét példa. A Villányi-Siklósi Borút szolgáltatóinak közös kezdeményezésére november közepétől új, helyi specialitás kerül a borvidék éttermeinek és pincészeteinek kínálatába. A Villányi Falatok névre keresztelt fogás – amely lehet akár előétel, borkorcsolya, vagy desszert  - minden esetben villára tálalva kerül a vendég elé. Ott jártunk mi is az első ötletelő-bemutatkozó villásbörzén.

Kaptam egy meghívást, nagyon kedves borkedvelő emberek időnként összejárnak borklubozni, ők invitáltak meg egy kóstolóra. Az apropó egy pincefeltárás volt, lévén egyikük családjába éveken, évtizedeken át érkeztek borok, ajándékba elsősorban, amiket elraktároztak, elfektettek a pincében. A szervezők kiválogattak 43 bort, ezeket (szervezési nehézségek miatt végül) egyetlen hosszúra nyúlt estén teszteltük, vajon mennyire birkóztak meg az idő kihívásaival.