A tíznapos pécsi borfesztiválra alig jutottam ki, egy délutánt, egy estét tudtam rászánni. Magyarázom ezt talán az időszűke miatt, másrészt meg miattam van ez így, akiben nem dübörög a fesztivál-boogie. De azért becsülettel körbejártam, dzsáminak fel, Zsolnay-kútnak le. Közben pohár a kézben, jó üvegpohár volt, kóstoltunk is pár bort, beszélgettünk. S alig van vége, máris itt van a hétvégén Villány, péntektől a vörösboroké a főszerep.

Az ősz a borfesztiválok időszaka, ugye. Ilyenkor akarva-akaratlan az ember némi borral tér haza. A hipermarketekben különkatalógusok kínálják a leértékelt portékát, megint csak kerül egy-két palack a bevásárlókosárba. És akkor a végén böngészi a netet és megint akciós borba botlik. A fehéreket ilyenkor gyűjtöm be – az új évjárat ígérete miatt sokan azt hiszik, hogy ezeket már nem kell venni, pedig épp most kezd a többségük igazán izgalmas lenni. Az én borrégiós fehér különkartonom így nézne ki.

Vannak arcok, akikkel A kávé házában futok össze leggyakrabban. Sebestyén Csabával gyakorlatilag kéthetente kávézunk egyet véletlenszerűen. A borai néha eljutnak tesztjeinkre, akkor elég jól szerepelnek. Legtöbbször a válogatásokat kóstoltuk tőle mostanában, Iván-völgyi, Nánai dűlőszelektált csúcsborokat. Meg jártunk pár hónapja a Kistücsökben is együtt, jól kis kirándulás volt. Aztán nemrég egy karton olyan Sebestyén-borral ültünk le egy asztalhoz, amelyeket már rég vagy még nem is kóstoltunk.