Kenszei, wété és szabózé Bussay doktornál. Az eposz második része következik: Szóval az utolsó előtti szürkebarát dugós volt, az utolsó meg nem szürkebarát, hanem tramini, méghozzá 1999-ből. Elsőre amatőr hibának tűnhet összekeverni ezt a két fajtát, de közel sem volt ennyire egyértelmű a képlet. Alaposan közrejátszik egy ennyi idős bornál a kor, aztán a helyi ízek is alaposan felülírják már a fajtát. Szabó Zoli volt az, akinél elindult a rugó, hogy itt bizony fel lett cserélve a sor, és pár perc múlva már mindegyikünk így gondolta, a gazdát is beleértve. A megjelenés már valószerűtlen, abszolút fiatalos, egészen halvány árnyalatok. Illatában elsőre a töppedt jegyek visznek mindent, nagyon gazdag, egészen széles az aromatika. Meglepően friss gyümölcsösség is van, aztán idővel még szélesebbre nyílik, jön egy kis gyógynövény, nagy adag méz, a legvégén pedig beütnek a fűszerek is. Lehengerlő.

A köd és a nyálkás út eredményeként Pécs-Szigetvár majd egy óra volt autóval, három helyszíneléssel tarkítva. Ez akár rossz ómen is lehetett volna, de valahogy nem érdekelt, nem bosszantott, mert tudtam, hogy nem sokkal ebéd előtt be fogunk gördülni Tormaföldére. S legyen bármekkora köd, akkor is szépen magunkba töltjük a berkenye pálinkát, a tárkonyos ragulevest, aztán a szarvas pörköltet is a házi dödöllével együtt. Ahogy ez így szépen sorban meg is történt, már tudtam, hogy sínen vagyunk, csak be kell ülnünk a mikrobuszba (persze szigorúan a kávé után), kibírni még negyed órát Csörnyeföldéig, aztán szépen elhelyezkedni a kóstolóhelyiségben. És várni a csodát. Az meg jött is rendületlenül. Három részben. Vigyázat! Kattintás után 18 karikás tartalom! (Az első meztelen nős kép a Pécsi Borozón.)

Tamburazenével, helyi termékekkel színesített borkóstolón jártunk a Püspöki Pincében július elsején. A megújult pincészet első ilyen rendezvényén bissei kecskesajtok, mangalicasonkák kerültek hat bor mellé, miközben Horváth Zoli (alias Planina Borház) tamburazenekara, a Šokadija emelte a hangulatot zenéjével.