Az öt legtöbb szavazatot kapott borász nevének kihirdetése után már lehetett érezni, hogy Szekszárd az idén nagyon közel került a sikerhez. A Pannon Borrégió eddig hatszor nyerte el ezt a címet, négyszer Villány (Tiffán Ede, Gere Attila, Polgár Zoltán, Bock József), kétszer Szekszárd, előbb Vesztergombi Ferenc, majd utoljára Takler Ferenc 2004-ben. Az öt jelöltből hárman is szekszárdi borászok voltak, az esélylatolgatások során a 60 százalék felettinek értékelték a déli siker realitását. És jól tippeltünk, hiszen a több éve a legjobbak között rangsorolt Vida Péter nyerte el a Magyar Bor Akadémia tagjainak bizalmát. Azt már mi tesszük hozzá, teljesen megérdemelten. Higgadt, mindig odafigyelő, egyéni stílusával, a bor spirituális megközelítésének hangsúlyozásával s ugyanakkor kiváló borok készítésével kikerülhetetlen, meghatározó borász-alakja a Szekszárdi borvidéknek, a Pannon Borrégiónak és a magyar borkultúrának.
Fiatal szekszárdi borászok rendezték meg az Iván-völgyi Kadarka Túra rendezvényt, idén első alkalommal. A pincékkel tarkított szőlő-völgyben ezúttal kényelmes sétákkal lehetett szüneteket iktatni a kóstolások közé. Mi is beugrottunk, és benyomásaink alapján bátran jósolhatjuk: ez a program nagyon be fog indulni. Jövő júniusra se tervezzenek helyette más programot!
Bortúrán ismerkedhetnek az érdeklődők a szekszárdi borokkal. A félnapos túra során nemcsak a természetben és a környezetben lehet gyönyörködni, de az útvonal menti pincészetek borai is megkóstolhatóak. A program május-június-júliusban, szombatonként 10 órakor indul egy két órás városnéző sétával.