A Parlament énekkara is erősíti az Agármarketing Centrum „Borszerda” kampányát. Az Országgyűlés képviselőiből álló SZENÁ-TOROK kórus figyelemfelhívó koncertet adott a városligeti Vajdahunyadvárban. A novemberi Borszerda fókuszában a vörösborok állnak, jelentős kedvezményekkel kóstolhatjuk meg a legjobb magyar vörösöket.
A Sauska pincészet öt villányi és tokaji borára készített öt fogást Horváth Tamás október 28-án az Addo Caféban. A fiatal séf első önálló premierje is volt az este, Forál Balázs után immáron ő vezeti majd a Kossuth téri étterem konyháját. Az Addo ígéretes indulása és első másfél-két éve után - a teljesítménye alapján a Dining Guide TOP100 étterme közé, az Enoteca Corso után, második pécsiként kerültek be - kíváncsian vártuk a váltás mit hozott. Mi a borvacsora után megszavaztuk a további bizalmat.
Nem újdonság, hogy a borászatokban nők is dolgoznak. Lévén, hogy a borászkodás általában családi vállalkozás, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe. Manapság pedig egyre többször botlik az ember nőkbe és főként fiatalokba egy-egy borászatba betérve. Minket az érdekelt, hogy fiatal lányok miért kezdenek el borral foglalkozni, hogy mi vezette őket erre a pályára és persze, hogy mik a jövőbeni terveik. Első ízben három szekszárdi „borászlányt” kérdeztünk meg. Bodri Orsi főleg a borászat marketing és back office területén tevékenykedik, Eszterbauer Ildikó is főképp a háttérmunkát végzi és leginkább a papírmunka az ő része, míg Sebestyén Csilla egy jónevű skóciai hotel sommelier-je.