Majdnem élőben kóstolunk, valójában hétfő este ültük körbe a szerkesztőségi nagyasztalt, a jegyzetelés is akkor történt, viszont csak kedden reggel tudjuk feltölteni, technikai malőr. Az apropó Gere Attila mintegy tucatnyi bora, a Pannon Borboltos kínálatba válogatva kóstoltuk végig a sort, izgalmas estének néztünk elébe. A sor végén meg SzabóZé saját, háromfajta fűszerpaprikával megalkotott csípős-véres hurkája várt ránk, de ne szaladjunk előre. Fehérekkel kezdtünk, gyöngyözők, rozék, bevezetésképpen, mielőtt ráfordulunk a vörös sorra.
Ahogy azt korábban ígértük, visszatértünk a Szekszárdi Helyi Termék Boltba, hogy a kékfrankos fajtaborok után a belőlük készült házasításokkal is megismerkedjünk. Bár a vasárnapi kóstolóknak nem szokott meghívott borászvendége lenni, jelen esetben Toronyi György is ellátogatott az eseményre, és magával hozta 2012-es kékfrankosát. Remek estindító vörös volt, könnyed és friss tétel, még kissé nyers jellege ellenére is tükröződött gyümölcsössége.
Laza szakmai felvezetéssel indult új, óriási helyszínén a Borjour Magnum, az ország egyik legnagyobb beltéri kóstolórendezvénye. A végére teltházat, kipirosodott arcokat és egyre szélesebb mosolyokat kapott az, aki az esti zárásig kitartott. A hatalmas termek minden pultját felkeresni lehetetlen vállalkozásnak bizonyult, a legszemfülesebbek számára is.