Pécsiként – majd’ huszonöt év pécsi lét után talán már hívhatom így magam – a cirfandli utáni érdeklődés természetes. Itt van nekünk ez a szeretett és gyűlölt fajta, van egy különcünk, és bizony minden nehézség ellenére megmaradt itt, még ha csak huszonnégy hektárnyi is van belőle. De vajon mit tudnak belőle a másik termőhelyen, vajon az osztrákok jobban érzik, mi lehet benne? Megkóstoltam úgy harminc tételt és okosabb lettem?
Mostanában ritkábban írok. Vagyis írok elég sok mindent, de szabadidőmben már nem vesz rá a lélek. Van ebben fáradtság, új munka, új gyermek, meg van biztos egy kis fásultság, hogy mégis kinek? Tudom persze, nem is bántom azokat, akik olvasnak bennünket, de vajon mennyire jut tovább, mennyire bővül a kör, no meg mi legyen a téma, palack palack után, hosszú tematikus sorok vagy sztorik, interjúk? De új év, új tervek, új idők.