A spontán dolgok néha sokkal jobban tudnak elsülni, mint a hetekkel előre megtervezettek. Így jártam én is, már úgy nézett ki, hogy ismét nem sikerül vöröset ajánlani, amikor jött egy telefon, egy füles. Örültem, mert szeretem a kadarkát, ez az a fajta szerintem, amellyel könnyedén be lehet vezetni valakit a vörösborok világába. Ketten ültünk le a palack mellé, ami nem élte meg a három napot.
Mit tagadjuk, vannak kedvenc borversenyei az embernek. Az idén fennállásának 105. évét jegyző Mohácsi Sokacok Olvasókörének borversenye ezek közé tartozik, így ahogy tavaly, úgy most is örömmel vettük a felkérést a borbírálatra (főként, hogy a Vince-napon nem lehettünk ott személyesen). Azt sem titkoljuk, hogy a mohácsi borok különösen közel állnak a szívünkhöz, a maguk őszinteségével, letisztultságával, olykor ivóságukkal, olykor pedig (néha meglepő) nagyságukkal.
Öröm az ürömben, köszönhetően zoranka távolmaradásának (korábban részletesen elemzett okokból), és a szervezők rugalmasságának, sikerült a megmaradt szombati jegyet vasárnapi belépőre átváltani. Így az eredetileg egy naposra tervezett terepszemle Magyarország egyik legnagyobb boros rendezvényén két naposra kerekedett.