A pénteki Tűzkő-kóstoló a Luca napi varázslatok alatt remek apropó, hogy visszatekintsük egy őszi kirándulásunkra a tolnai dombok közé. A megbeszélt időben Pécsett zuhog az eső. Pedig szüretelni indulnánk a tolnai dombok közé. Azért telefonálunk. Gumicsizmátok van, vagy adjunk? Szóval elindulunk. Mire Bátaapátiba érünk, már eláll az eső. Szüret persze nem lesz, térdig ragadnánk a sárba, így a frissen festett pincébe húzódunk be. Nem mai épület, a nemesi származású Apponyi család építtette az 1700-as évek elején. A fedett előtérben pörkölt alatt duruzsol a tűz, a pohárba meg némi kisüsti kerül. Meg ne fázzunk, amíg bevárjuk a többieket.
Nagy reményekkel vágtam neki ennek kis kadarkázásnak. Az utóbbi időben több érdekessel sikerült összefutnom, úgy érzem, feljövőben van a fajta. Ráadásul nem is akármilyen pincéket választottam, mondhatni biztosra mentem. Ilyenkor először vakon szoktam kóstolni. Mikor ott vártak a poharak, és sorban beleszippantottam mindháromba, igencsak megrettentem. Fülledt, szúrós illatok fogadtak, nem győztem forgatni a borokat. Szerencsére, ez valami kezdeti lámpaláznak bizonyult: negyedóra alatt szépen kiszellőztek, csak az ijedtség emléke maradt. Elsőre is szembetűnő volt az alapvető eltérés a Takler-bor és a másik kettő között. Míg a Dúzsi és a Heimann kadarka a savakra és a játékosságra építenek, addig Takleréknál a kadarka is igazi vörösbor, komolyabb testtel, szélességgel, érezhető alkohollal.
Nemrég ért véget Budapesten az Ötödik Magyarországi Újbor és Sajt fesztivál. Csaknem 200 minta szállt versenybe idén fehér-, rozé- és vörösbor kategóriában. Idén is fiatal borászok vettek részt a bírálatban.