Tucatnyi beszélgetés során hallottam már, hogy Heimann Zoltán nevét említve a szekszárdiak megállapítják, a borvidék utóbbi évekbeni fejlődése, az összefogás kialakulása a borászok közt jórészt az ő érdeme. Borvidéki elnökként, mondhatnánk, ez is a dolga, és valóban: kiapadhatatlan energiával talál ki és valósít meg ötleteket egymás után. Beszélgetéseink vele mindig úgy végződnek, hogy habár egy-két szálat sikerül elvarrni, tucatnyi új idea, teendő, divatosan mondva projekt sejlik fel. A családi borászatban már inkább Heimann Ágnes, Zoltán felesége viszi a napi ügyeket, az eddigi kétlakiságot felváltotta a teljes szekszárdi lét, meglátogattuk hát őket az Ivánvölgyi tetőn elhelyezkedő pincészetben – Szekszárd egyik, szerkesztőségi szavazáson megállapított legszebb pontján –, mert itt születnek az új ihletések.

A Matias Pincészet néhány hónapon vagy már egy éven belül minden bizonnyal a magyar borpiac megkerülhetetlen szereplőjévé válik. Még éppen időben vagyunk ahhoz, hogy elsőként mutassuk be a formálódó választékot és a mögötte álló munkát. A pécsi székhelyű Matias Pincészet jelenleg öt borvidéken (Pécs mellett Villány, Szekszárd, Badacsony és Tokaj) rendelkezik szőlőterülettel és borvidékek tradicionális fajtáin túl megtalálhatók az ott kimagasló minőséget hozó világfajták is. Idén karácsonyig már a teljes szortiment (közel két tucat tétel) a boltokba kerül, és minden potenciális magyar vásárló találkozhat velük.

Lassan véget ér a szüret, az utolsó autók futnak be a Sauska Pincészet villányi feldolgozójába. A szőlőt a hosszú futószalag két oldalán álló asszonyok várják: a borászat minőségpolitikája szerint a tartályokba egyetlen éretlen, rossz szőlőszem sem kerülhet be. A szemenkénti válogatás csak egy a Sauska Pincészetben megkövetelt, sokak által különcségnek, túlzásnak, költségesnek tartott eljárások közül, mégis minden bornak kijár: a másfél ezer forintos portugiesernek éppúgy, mint a drága csúcsházasításoknak. És a borok magukért beszélnek.