Nem szokás olyasmivel dicsekedni, mint amivel én hozakodok elő máris, de mégis jó lesz az ide. Egy nagyon első cikkem után, ami a meg nem értett muskotályról szólt, érkezett egy levél a szerkesztőségbe Bukovics Martintól. Azt írta, mintegy zárásul: „a szőlészet-borászat nem valamiféle misztikum, amit hordóból előcsalogatható tündérekkel játszva lehet megtapasztalni négy palack után, hanem érteni kell hozzá”.

Ami a már-már szokásos késő tavaszi fagyoknál sejthető volt, majd erre a nyári csapadék-meleg-pára kombó és a peronoszpóra nyomás még rátett, most végképp realizálódott: minden idők egyik leggyengébb termését takarították be Franciaország szerte. És ezúttal nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is.

A Wines of Macedonia (ami egy helyi borászatok által finanszírozott NGO) idén 6. alkalommal rendezte meg a Vranec World Day-t, mely az ország egyik legfontosabb szőlőfajtájára kívánja felhívni a világ borfogyasztóinak figyelmét.

Mi a dolga egy boros újságírónak, kérdezi az MBK, a Magyar Borszakírók Köre. Jó pár vélemény elhangzott, összefoglaljuk a magunkét és elhatároljuk magunkat néhánytól.

Hogyan folyik egy generációváltás? Megéri-e bio művelésmódra váltani? Mennyi idő, amíg egy új bor elkészül? Van-e igénye a piacnak egy újabb borra, vagy kettőre, miközben a borfogyasztás csökken? A Heimann Családi Birtok sajtótájékoztatóján ezekre a kérdésekre is kerestük a választ.