Két hét múlva újra itt a Budapest Borfesztivál, ráadásul nem is akármilyen, hanem épp a 30. a sorban. Hogy kinek mit jelent ez az esemény, azt persze nem tudhatom, számomra valahogy összefonódott a bor iránti érdeklődésem szárnybontogatásaival. Kellemes élmények kötnek hozzá, így természetes, hogy ott leszek szeptember 23-26. között a Budavári Palota teraszain. A tegnapi sajtótájékoztatón sok szépet és érdekeset hallhattunk a rendezvényről, az elmúlt évekről, a tanulásról és a tapasztalatokról, amelyet az egyre nagyobb fesztivál szervezői, kiállítói és látogatói is megélhettek, persze mind máshogyan.

Elöljáróban annyit, nem lennék a tokaji, főképp a mádi gazdák helyében, amikor elolvassák a könyvet. Feltéve, hogy elolvassák. A szerző ugyanis nem finomkodik, amikor a számára oly kedves borvidékről és termelőkről esik szó. Érted haragszom, nem ellened, tarja a mondás. Ez most százszorosan igaz…

Nem túl gyakran fordul elő velem, hogy két palack bort napokon át kóstolgatok. Vagy elfogy, mert sokan vagyunk rá, vagy ott árválkodik egy ideig a hűtőben, aztán átadja a helyét egy újabb jövevénynek. Nem vagyok egy kifejezetten mennyiségi borivó, de ebben az esetben három nap alatt lassacskán kiüresedtek a palackok, kis külső rásegítéssel.