Legbelül azért már nagyon vártuk, és most örömmel írjuk, hogy megtaláltuk a Fröccs-kalauz első ötfröccsös kocsmáját. Hibátlan ár-érték arány, remek borok, iskolapélda. Menjenek fröccsözni.
Ma a barista, az italok, a kávékultúra és kávékészítés mestere, más nevén a bártender kuriózumnak számít: kevés magyar vendéglátóhely engedheti meg magának, hogy nemcsak kifejezetten erre a feladatkörre valakit, de egyáltalán jól képzett munkaerőt is alkalmazzon. Tóth Sándor a baristák világába engedett bepillantást az Addo Caféban. Az idén Londonban Coffee in Good Spirit kategóriában világbajnoki hatodik helyezést elérő baristát a Pécsi Gastro Club és a Pécsi Közgazdász Egyesület hívta meg egy kávéházi beszélgetésre.
Zsúfolt lesz az első októberi hétvége, három programot emelünk ki olvasóinknak. Kis szervezéssel könnyen ellátogathatunk minden helyszínre, csak gondoskodjunk sofőrről. Főzőverseny, szüreti feszt, bormaraton. Mi megpróbáljuk a lehetetlent, odaérünk mindenhova.