Február 21-22-én immáron hatodik alkalommal gyűltek össze a hazai kávé- és bárvilág meghatározó szereplői, a KávéBár Bazár-on, amely rendezvénynek az ötcsillagos Corinthia Hotel Budapest adott otthont. A kétnapos rendezvényre kilátogató vendégek jó keresztmetszeti képet kaphattak a hazai minőségi bár-vendéglátás helyzetéről, amellett, hogy különféle előadásokat hallgathattak meg borról, párlatokról, lélekről. A bazár a kulinaritáson túl két országos kávés versenynek is otthont adott: II. Latte Art Throwdown-nak (Barista School Budapest rendezésben) és a III. AeroPress Bajnokságnak; ez utóbbira voltunk nagyon kíváncsiak!
Péntek volt és tizenhárom, mégis megtelt a vendéglő, hiszen nem kisebb név, mint a 2014-es Év Bortermelője látogatott el Pécsre. A szekszárdi Dúzsi Tamás jól megérdemelt elismerésének klasszikus borvacsorával adóztak nemcsak a borok, hanem az étkek oltárán is. A rendezvény teltházzal futott, ami Pécsen akkor is megsüvegelendő, ha tudjuk, hogy a legmagasabb boros kitüntetéssel rendelkező borász nem mindennap tart ötfogásos vacsoraestet városunkban.