Lengyel Balázs azt írja a Két Róma című visszaemlékezésében, hogy tudta, nem szabad többé Rómába mennie miután 1948-ban ott töltött pár hónapot, fiatalon és szerelmesen a feleségével, Nemes Nagy Ágnessel. A felismerés Plutarkhoszé, a megfogalmazást Hérakleitosznak köszönhetjük, nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba ugyebár. De vajon tényleg így van? És ha igen, nem arról lehet szó, hogy a saját emlékeinket merevítette változtathatatlannak hitt képpé az idő?

A talján primitívók tengere jellemzően farnehéz, szögletes tanninokkal, de még ez is jobb, mint az átlag kaliforniai zinfandelek száz méterről is érezhető alkoholpárája, vagy a dalmát pribidragok fogzománc-tépő tanninjai. Ez vajon melyik iskolát követi?

Az emberfia szórakozni megy (najó, ez azért így nem egészen volt igaz…), a főszerkesztő (GyZ) meg azt mondja, „írhatnál pár sort”. Rendben, következzék egy inkább (élmény)beszámoló az idei Winelovers-ről, amiből irányokat és a zsűri ítéletével többnyire egyező (naná, hogy egyezik, kedves Bálint László, remélem jövőre is meghívnak...) szubjektív értékalkotást persze le lehet szűrni, egy-két egyedi ajánlással is, de részletekbe menő kritikai vélemény nyilván nem fog következni.