Ismét zenét szolgáltat a Pécsi Püspöki Pincészet a borkóstoló programja mellé. Augusztus 12-én a Kaszás-Katona Akusztik Band lép fel este nyolc órától.
Le a tenger fenekére
Merül a halász,
Lent a tenger fenekében
Gyöngyöket halász.
Nekem a boros pohárnak
Öble tengerem,
S gyöngy ha van tán dalaimban,
Az csak ott terem.
Petőfi Sándor: Víz és bor (részlet)
Igaz, a Petőfi-versnek sok köze nincsen a gyöngyöző borhoz, de a borivós hangulathoz már annál inkább. Ráadásul azóta sem írtak szebbet egy versben borról és gyöngyről. A habzó és gyöngyöző borok az egész világon elterjedtek, és bár igazán senkihez sem kötik a bortípust, két legismertebb fajtája, a lambrusco és a prosecco Olaszországból származik.
Ki sétál itt? Senki, csak márciusban, de inkább októberben látni nagyobb tömeget. Nem is baj, hogy elér ide a forgalomcsillapítás keze, kellemesebb a séta mint a várfal mellett. Az ajánlás kommentben érkezett, a legkevesebb, hogy eljöttünk ide a Leiningen-Westerburg Károly meg a Nagysándor József tekintete által figyelt borozóba.