Úgy kezdtem első szlovákiai pincetúrámat, hogy a határtól számított negyedórán belül összetörtem a kocsimat. A részletektől eltekintenék, de némi segítséggel közlekedésre alkalmassá tett járművemmel azért eljutottam Trnavába, azaz Nagyszombatra. A város melletti szőlőhegyen, Suchá nad Parnouban, azaz Szárazpatakon megpróbáltam megfeledkezni az autóról és a borokra koncentrálni. Szívélyes vendéglátóim voltak, két pincészetnél is betekintést nyerhettem a borok és készítőik világába, az autószerelő számláját látva azt nem mondhatom, hogy megérte odamenni, de aztán mégis.

Rendeltünk egy tucat bort az osztrák borkereskedőktől, talán a térség legnagyobb ilyen típusú cége, jó webshoppal, sok üzlettel, nem mellesleg jó is csinálják a dolgukat. Sokat vásárolok náluk, de most az érdekelt, milyen lehet az a borsor, amit saját név alatt hoznak ki. Páran összedobtuk, megrendeltük, majd jó pár hetet pihent a pakk a raktárunkban, mire sor került rájuk. És még két osztrák palackot hozzácsaptunk a sorhoz, ha már egyszer.

Voltak borok az év folyamán, amelyek akkor nagyon tetszettek. Az adott pillanat mindig nagyon fontos, az "itt és most" jelentős eleme a bor élvezeti értékmeghatározásának, bármennyire is igyekszünk objektívek maradni, hiszen egy jó pillanatban, az oda érkező bor mindig jobb hatást vált ki. Éppen ezért most visszakóstoltam őket. És többségükben nem is kellett csalódnom. A következő négyesben ők kaptak helyet.