Kincses Baranya bemutatkozott Budapesten, mi sajnos nem voltunk ott, kóstolt viszont lassan már állandónak mondható külmunkatársunk, kiküldött budapesti emberünk: Palack kolléga. Az alábbiakban az ő élményeit osztjuk meg olvasóinkkal.
Egyre többet hallok, olvasok Pécs környéki pincékről, borokról. Szép lassan feltűnt az el-kellene-menni-oda térképemen ez a borvidék is: kezd kirajzolódni, színesebbé válni a korábban fehér folt. Múlt szombaton pedig az élmény házhoz jött nekünk budapestieknek. Elég volt a belvárosba mennünk késő délután, hogy ihassunk nem is egy korty baranyai bort. Négy pince huszonhat tételét lehetett kóstolni, nem is kell már elutaznom oda – gondoltam a kóstoló előtt.
Előtte még nem voltunk a mohácsi Sokac-körben. Nem is tudtunk, mire számíthatunk. Erős prekoncepcióval dühödt busók keménysavú boraira számítottunk, majd csalódnunk sikeredett. Még aranyakat is osztogattunk, némely bornál vastagon fogott a ceruza, de hát persze azt is be kell vallanunk, hogy volt olyan bor, amibe nem kóstoltunk bele. Szerencsére nem sok. Egy mohácsi délelőtt krónikája, a végén erősen csípős sokacbabbal.
Svartli, hurka, kolbász az asztalon, mellé fehér kenyér és savanyúság, desszertnek hájas. Mindenki üveggel, pohárral a kezében beszélget, járkál, a saját borát kínálgatja, miután megkóstolta már a másikét. Majd szentelés és áldáskérés, utána pedig a pincék végiglátogatása. Percig sem kételkedtünk abban, hogy a Vince-nap élő, „érintetlen” hagyománya borvidékeinknek – mégis leginkább a borász társadalmon belül. Beszámoló, és alant Vince-napi kisokos, hogy felkészültek legyünk.