Úgy indult, hogy ez egyfajta záróbuli lesz. Lezárunk egy korszakot az életünkben, a nyomtatott Pécsi Borozó korszakát. Aztán máshogy alakította a sors, egy korszakot lezárunk, de nyitunk egy újat. Kicsit máshogy, talán jobban. Ezért inkább megünnepeltük a huszadik szám megjelenését és a reményt, amit kaptunk. Öröm volt látni, hogy nagyon sokan elfogadták a meghívásunkat, el tudtak jönni, volt alkalom beszélgetni, ismerkedni, borvidékeket átívelően koccintani.

A történet Alan Adler-rel kezdődött, aki leginkább feltalálóként és tanárként definiálja magát a nagyvilágban. Így ismeretlenül kijelenthetem azonban, hogy azért legalább egy közös vonás van közte és e cikk írója között: a kávé szenvedélyes szeretete. A cég, amelyhez Adler Úr kötődik annak a frizbinek köszönheti hírnevét, amely Guinness rekorder a maga 406 (!) méteres röptéjével. Alan Adler, ha valami olyat talál fel, amely nem illik a cég profiljába, eladja a szabadalmat; sokkal szimpatikusabb magatartás, mint, ha a fiókban porosodna, nemde?! 

Még sosem jártam Tito elvtárs szülőfalujában, a horvátországi Zagorje régióban található Kumrovecben. Bár Titót kétszer láttam még életében, sőt rendes pionírként virágot is dobtam az autója elé, ide, a horvát-szlovén határra, ahol a Sutla folyó túlodala már egy másik ország, nem hozott a sors. Most viszont nem hagytam ki a lehetőséget, így legalább a falu leghíresebb szülöttje embernagyságú szobra árnyékában megkóstolhattam, milyen bort ad a Broz család egykori szőleje.