Általában így az ősz közepén, már kissé a második felébe hajlóan sikerül eljutni Nagyradára, a Cézár Pincészethez, hogy az aktuális évjáratról beszélgessünk, annak újborait megkóstoljuk, hozzá kóstolva az érlelt vörösek aktuálisan piacra kerülő tételeit is. 

Második, mert első ugye mégsem lehet, azzal saját nevünket, a Da biberét delegitimálnánk. Római időből, az 1. századból, talán a Julius–Claudius-, talán a Flavius-dinasztia idejéből származik az a bizonyos kelta korsó „Adj innom!” felirattal, amit mi is zászlónkra tűztünk. Kétezer év interregnum után Nagyrada központtal aztán svéd triumvirátus alapított újra császárságot. Azaz „Cézárságot”. Léptékváltás, irodabútorok, amfora, Messiás. Kis-Balaton – nagy borok? Odatekertünk, utánajártunk. Vezess új utakra, Jászberényi Dani!

Ritka luxus, hogy három majdnem teljes napra ki tudunk szakadni a fővárosból. Mivel régóta terveztük, kicsit sűrűbb is lett a hosszúhétvége, mint ideális volna, de eszünkben sincs panaszkodni. Sőt! A saját szőlőben kezdett kiruccanás kényelmes túrával Zalaszabarba vitt minket első este, a Kányaváry Borbirtok impozáns központjába. Kiszámítottan szép borok, egy elvesztett pénztárca, dalvadászat és egy megostromolt pincérlány. De ezekről később.