Néha bennünket is tesztelnek. A Pezsgőház minden negyedévben az adott szám legjobb, legmagasabban értékelt borához ajánl ételt, de ezúttal azt ajánlották fel, főzzük meg magunk az ételt, próbáljuk ki a konyhát. Megfutamodni nem lehetett, aki kétszáz kilométeres körben volt, eljött hagymát aprítani, odakozmált edényt mosogatni. Bár ezek közül egyiket sem kellett, azért aktív szerepet vállaltunk a marhapofa elkészítésében - de nem csak elkészítettük, meg is ettük, bizony.

Felpaprikázni a másikat, borsot törni az orra alá – néhány jól „megfűszerezett” szólásunk, szenvedélyesek, mint amilyenek a fűszerek maguk. Bejárva Pécs környékének fűszerútjait, amelyek sajnos még ritkásak és nem olyan élénkek, mint azt a Fűszerek Városa cím megérdemelné, egyaránt szenvedélyre, ínyencségre és természetszeretetre ismertem e különleges szakma művelőiben. Mindegy, hogy fűszerek termesztésével, szárításával vagy keverékek készítésével foglalkoznak, az ételek ízesítésén túl jóval többre becsülik azokat. Szenvedélyük a fűszer.

Nyári napokon gyakran érezhetjük a konyhákból kiszökő lecsóillatot. Nem véletlenül: a lecsó a nyár egyik legjellemzőbb étele. A magyar háztartásokban sokféleképpen készítik. A zsiradék mibenlétében, a hagyma, a paprika szeletelésének módjában, a paradicsom hámozásában, az ízesítésben is jelentős eltérések mutatkoznak. Az alap lecsó számtalan módon variálható, ízlés szerint készíthető rizzsel, tojással, tarhonyával, burgonyával, kolbásszal, tökkel, zöldbabbal, gombával stb. Elmondhatjuk: ahány ház, annyi lecsó. Következzék most egy alap lecsórecept úgy, ahogy én készítem.