Kérem Várjon!
Cikkek
Fajtakóstolók a Rendezvénytéren

Van ez az új rendezvénytér Villányban. Keresik még a helyüket, én úgy látom, de vannak jó ötletek is a tarsolyban, néhány már most bejött, van amit jobb elfeledni, néhányon még szabni kell. Időt kell adni a talán havi rendszerességgel meghirdetett tematikus kóstolóknak is. Voltam olaszrizlingezni az elsőn, nem véletlen volt a csend utána. Aztán pár kimaradt, de most a portugiesert megint nem tudtam kihagyni.

zoranka
2013. szeptember 17. 06:33:13
Cikkek
Kvassay Leventével Koch Csabánál

Ezúttal feszegetjük a régió határait, lévén Borotára utazunk, a Hajós-bajai borvidékre, ami hivatalosan a Duna Borrégió tagja, bár a többi alföldi termőtájjal talán kevesebb köti össze, mint a Duna innenső oldalával. De másrészt is hazai pályára jövünk át, hiszen Koch Csaba Nagyharsányban pincetulajdonos, még Villány város borát is adta. Az autó jól veszi a síksági kanyarokat, sietünk, mert most is késésben vagyunk. Hátul jól bevackoltuk a vendégpalackokat, Kvassay Levente sem üres kézzel érkezik a vendégségbe, kíváncsian várjuk az összekóstolást.

zoranka
2013. június 5. 20:58:50
Cikkek
Portugieser Du Monde először

Portugieser Du Monde néven rendeztünk borversenyt és kóstolót ez egyik legelterjedtebb közép-európai szőlőfajta, a portugieser termelőinek és kedvelőinek Pécsett. A nemzetközi borversenyen 4 ország 9 borvidékéről érkezett 64 minta, amelyeket magyar, horvát, szlovén, lengyel és chilei bírálók kóstoltak végig. A szombati díjkiosztón a három champion-díj mindegyike Villányba került. Az eredményekről röviden most, szubjektív élmények, képgalériák, retrospektív visszatekintés kicsit később.

zoranka
2013. április 14. 09:03:22
Összesen 70 db találat. 19/24 oldal.
banner
Programajánló
2021. Szeptember
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
18
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
19
2021. 09. 17. 8:30 - 2021. 09. 19. 17:00
PTE SZBKI Szentmiklóshegyi telephely Pécs, Szentmiklóshegy
20
21
22
23
24
25
2021. 09. 25. 13:00 - 23:00
Mecseknádasd, a rejtőzködő borfalu Mecseknádasd, Mecseknádasd
26
27
28
29
30