Egy kicsit szívügyünknek érezzük a Tolnai borvidéket, hiszen némileg Szekszárd árnyékában éli mindennapjait. Feltörekvő borászaik lelkes munkájára, a gyönyörű pincefalvakra ugyanakkor érdemes odafigyelni. Ezúttal a Pakstól 18 kilométerre északra, a Duna mellett fekvő Bölcskét vettük célba. A település életét mindig is meghatározta a szőlőművelés és borkészítés, így nem csoda, hogy a község legfőbb értéke a közel 400 présházat számláló pincefalu.
Hogy a borturisták térképére Paks is felkerült, abban nagy szerepe van a Fabro pincészetnek, és a tulajdonos Kovács Sándornak. Ezúttal Hetényi Jánossal látogattunk el a sillerek fellegvárába.
A Pannon Borbolt által szervezett, ezúttal a pécsi Kalamárisban megtartott keddi kóstolónk szokás szerint rendhagyó módon szerveződött, csütörtökre. De így összejött a csapat (a másutt kóstoló, ám annál gyakrabban emlegetett SzabóZé kivételével) és már január másodikán harmincegy borral indítottuk az új esztendőt. Soha rosszabb évindítást, soha rosszabb keddi kóstolót.