Ahhoz, hogy érthető legyen mi képezi a kohéziós erőt az alábbi írásban, illetve hogy ne bonyolódjak felesleges ismétlésekbe, el kell olvasni Győrffy Zoltán korábbi írását a zinfandel eredetéről. Jómagam megszállotja vagyok a szőlőfajták eredettörténeteinek, ezen szenvedélyemet táplálja a regionalizmusba és a nemzeti sokszínűségbe vetett hitem egyaránt. Minden, ami valós értéket képvisel - lásd esetünkben egy szőlőfajta minősége és jó híre - annak előbb-utóbb több gazdája is akad. 

Hat szekszárdi pincészet fogott össze, hogy egy új, közös márkanévvel támogatva népszerűsítse a sillert. A rozénál sötétebb, de a vörösbornál rózsaszínűbb siller megpróbál visszatérni teraszainkra. Kérdés, igény lesz-e rá. Bár siller sok helyen, sok pincészetnél készül az országban ma is, az biztos, hogy nagy divatja nincs. Sokkal többre hivatott, mert mindennapi ételeinkhez és élethelyzeteinkhez is remekül passzol. Például a csirkepaprikáshoz abszolút, vagy a nyári teraszon üléshez, esetleg a szódához, ha végre elkezdődik a fröccsszezon.

A portugieser hétvégéjén vagyunk túl. Kellett pár nap, amíg kipihentünk, vagyis dehogy pihentük, de már a folytatáson jár az agyunk. A háromrészes hétvége fő attrakciója a 2011-es oportók kóstolója volt a Corso Hotel Pécsben, amin közel kétszázan vettek részt. Szombaton délelőtt kis műhelybeszélgetésünk volt borászokkal, borkedvelőkkel a portugieser lehetőségeiről, ráadásul három napon át négy étterem várta oportósított menüvel az érdeklődőket. A hirtelen jött ötlettől vezérelt programsorozat elindult, ez a fő tanulság, no meg, hogy az emberek szeretik a jó portugiesert. Jövőre is lesz, az már biztos, de egyéb furfangosságokat is tervezünk még addig.