Kérem Várjon!
Cikkek
Portugieser telítettség
Egy hétvége képben, szóban
zoranka
2012 April 19.

A portugieser hétvégéjén vagyunk túl. Kellett pár nap, amíg kipihentünk, vagyis dehogy pihentük, de már a folytatáson jár az agyunk. A háromrészes hétvége fő attrakciója a 2011-es oportók kóstolója volt a Corso Hotel Pécsben, amin közel kétszázan vettek részt. Szombaton délelőtt kis műhelybeszélgetésünk volt borászokkal, borkedvelőkkel a portugieser lehetőségeiről, ráadásul három napon át négy étterem várta oportósított menüvel az érdeklődőket. A hirtelen jött ötlettől vezérelt programsorozat elindult, ez a fő tanulság, no meg, hogy az emberek szeretik a jó portugiesert. Jövőre is lesz, az már biztos, de egyéb furfangosságokat is tervezünk még addig.

A portugieser régi kedvencünk. Ezzel a mondattal kezdtük az akciónkat, aminek egyetlen célja volt: a portugiesert a kiérdemelt helyére tenni a köztuidatban. A helymódosításra pedig legfőképpen azért van szükség, mert sokan megfeledkeztek róla, néhányan hangosan fanyalognak róla, mások már nem veszik le a polcról, hogy mennyi ebben a sznobság, mennyi az igazság, jó kérdés. Mi tudjuk, hogy kiváló borok is készülnek a borvidéken, persze vannak kevésbé jók is. De ha van alternatívája az újvilági olcsó vöröseknek, akkor talán az egyik éppen az oportó lehet. A megfelelően árazott, elérhető, könnyed, gyümölcsös portugieser, amely mindennap, mindenkor vállalható.

Partnerül kértük a Villány-Siklósi Borutat. És Becker Leonóráék természetesen szívesen segítettek, velünk együtt gondolkodtak - segítségüket, kiállásukat és jelenlétüket ezúttal is köszönjük. Jelezve, hogy folytatjuk, a portugieser ügye nekünk is fontos, ahogy nekik is az, tudjuk. És köszönjük a többiek segítségét is, a Hotel Corso Pécs****, a Radó Vinotéka, a pannonborbolt.hu, a borászok és borászatok fáradozását - mindegyikükre szükség volt, hogy a rendezvényt végül sikeresnek mondassuk. És ki is mondjuk, hiszen kétszázan jöttel el portugiesert kóstolni, több tucatnyian kóstoltak oportós menüket az éttermekben, ráadásul volt értelme összedugni a fejünket és beszélgetni erről a fajtáról.

Akik ott voltak velünk szombaton: Agancsos Pincészet, Bakonyi Péter, Blum Pincészet, Boross Pincészet, Brunyai Pincészet, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Hárságyi Családi Pincészet, Kvassay Pincészet (és Leventének köszönhetően a Bock Borászat is jelen lehetett az idei villányi nagyaranyérmes portugieserrel...), Lelovits Pince, Maczkó Pincészet, Mokos Családi Pincészet, Müller János Pincészet, Polgár Pince, Szemes József Pincészet, Tamás bátya Pincéje, Tiffán Imre Pincészete, Vin-Art Borház és Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet. 

A többiről beszéljenek a képek, a júniusi Pécsi Borozóban következik a folytatás.