Kérem Várjon!
Cikkek
Hangolódás a nyárra
Balatoni pezsgők és gyöngyözők
szaboberni
2016 May 02.

A nyárra való készülődést soha nem lehet elég korán elkezdeni. Nőtársaim ezzel minden bizonnyal egyetértenek, mivel a bikiniszezont hónapokkal megelőző diéta, sport és fitnessz kombináció nem egyedi eset. Nincs ez máshogy a bor esetében sem, hiszen a balatoni borászok már márciusban megkezdték a nyári szezon borainak bemutatását. Az Első Nagy Balatoni Pezsgő és Gyöngyöző Teszt keretein belül számos újdonság, különleges tétel került a poharakba, egyúttal jól illusztrálta a borászok összefogását is, hiszen a rádpusztai Gasztró Élménybirtokon összegyűlt a régió számos neves borkészítője. 

Egy rendezvény első alkalmára jellemző módon még érezhetők a gyermekbetegségek: a kevésbé egységes arculat, a foghíjas érdeklődés vagy a kiforratlan gasztronómiai kínálat,. Ugyanakkor mindenképpen üdvözítő egy olyan újabb összefogás szemtanújának lenni, ami egy borrégió egyediségét emeli ki.

Annak ellenére, hogy az utóbbi időben egyre több pezsgővel találkozhatunk a piacon és a fogyasztók is mindinkább kacérkodnak a fajtával, Magyarországon még mindig gyerekcipőben jár a fogyasztása. Bár nem kérdés, hogy a pezsgőkészítés a költségesebb műfajok közé tartozik, nem vagyok meggyőződve róla, hogy az átlagfogyasztóhoz mérik a néhol fellelhető palackonkénti hatezer forintos árakat. Ami a gyöngyöző borokat illeti, már sokkal pénztárcakímélőbb tételekkel találkozhatunk. Üdék, frissek és gyümölcsösek, bármikor lehetnek a nyári sztenderd rozéfröccs alternatívái.

A teszten szereplő pincészetek: Szent Donát, Bujdosó, Légli Ottó, Homola, Garamvári, Söptei, Bezerics, Istvándy, Dézsma, Konyári, Pócz, Hujber, Katona, BB, Várszegi, Veszprémi, Buzás.

És akiktől kóstoltunk:

A Buzás Szőlőbirtok Irsai gyöngyözőbora intenzív illatú, kedves tétel. Roppanós, érett szőlő és fehérvirágok egyvelege, igazán “csajos bor”, jó savakkal, behízelgő aromatikával. Merlot-kékfrankos házasítású gyöngyözőjük nagyon gyümölcsös, nagyon friss. Csupa piros gyümölccsel, friss savakkal hódít, a végén pici maradékcukorral, hogy még kerekebb legyen a történet. Nyárest, vízpart, beszélgetés: ideális választás.

A Bujdosó Szőlőbirtok a dél-balatoni régióból már évek óta az egyik kedvencünk. Az anno Frisecco és Rosecco névre hallgató boraikat már ismertük. Előző királyleányka, utóbbi pinot noir és cabernet sauvignon házasítású gyöngyöző, melyet a pincészetnél a “palackba zárt balatoni nyár”-ként aposztrofáltak igen találóan. Idén megújúlt a gyöngyözők sora, új arculattal, új fajtaösszetétellel készültek. A korábbról ismert szalagos borok egész egyszerűen a szalag színéről kapták nevüket. A Zöld 40% irsai, 40% sauvignon blanc és 20% sárgamuskotály, míg a Kék 80% pinot noir és 20% merlot házasításaként került palackba. Elődeikhez hasonlóan valódi nyári itókák, rendkívül gyümölcsösek, frissek és finoman gyöngyöző borok, élénk savakkal. Az újítás sora azonban nem állt meg ennyivel, hiszen piacra dobtak egy Bordó elnevezésű vörös habzót is, merlot, kékfrankos és cabernet sauvignon házasítással, ami igen izgalmasra sikeredett.  Intenzív fekete és piros bogyós gyümölcsösség váltja egymást, szép egyensúllyal, kerek, tartalmas korttyal. Pult alól előkerült egy másik változata is, melyben derítéssel csökkentették a tannint, így kissé édesebb érzetet produkált a bor. A test mellett a savak kicsit visszafogottabbnak mutatkoztak ugyan, de még így is egy igen élvezetes variációval volt dolgunk.

Egyik személyes kedvencünk volt a Söptei Pince, ez a 4,5 hektáron gazdálkodó ötgenerációs családi vállalkozás. Erőteljes hozamkorlátozással, tudatosan dolgoznak a minél tartalmasabb, szép borok érdekében. Bubori blanc névre hallgató chardonnay és pinot blanc házasításuk 2002-es telepítésből származik, nagy testtel és magas alkohollal bír. Mindezt a frissítő savak és a buborékok üdítően kompenzálják, a virágosság és a citrusosság szépen megmaradt a borban. Bubori franc elnevezésű gyöngyöző rozéjuk kékfrankosból készült, színben inkább egy vékonyabb sillerre hajaz, szintén magas alkohollal operál, de a végeredmény mégis egy könnyed bor lett, csupa gyümölccsel, bogyósokkal, fűszerekkel és kedves buborékokkal. Egyetlen kivetnivalónk a külcsínt illeti, az ilyen szép beltartalom sokkal szebb címkéket érdemelt volna!

Az Istvándy  Borháztól két tétel került a poharainkba. Bizsergés névre keresztelt 2014-es félédes sárgamuskotály gyöngyözőjük egy nagyon vidám, szintén “csajos” tétel. A buborékok kedvesek, mindent elárasztó virágosság, jellegzetes muskotályosság jellemzi ízben és illatban egyaránt. A hagyományos eljárással készült 2012-es Kéknyelű pezsgőjük a fajtát tekintve kuriózum, a tartalmat tekintve pedig egy kicsit édesbe hajló vonal, elegáns és krémes tétel, selymes buborékokkal, virágokkal, gyümölcsökkel, fűszerekkel, lekerekedett, szép korttyal.

A Homola Pincészet Habzó Rozéjához volt még szerencsénk, ami 100% kékfrankos adta nedű. Szép lazacszínnel és remek meggyes ízvilággal, kellemes bubikkal felvértezve került a poharakba. 3000 palack készült belőle, már elérhető a boltok polcain, ahogy csendes “testvére” is.

A Pócz Pincészet Bubbori rosé-ja 60% cabernet sauvignon és 40% kékfrankos házasítása. Könnyű, üde és frissítő gyöngyöző rosé, határozott málnássággal. Bubbori fehér nevű gyöngyözőjük 50% olaszrizling dominanciával készült bor, ahol a másik 50%-on zöld veltelini, chardonnay és sauvignon blanc osztozik. Jó szerkezetű és jóivású, könnyed, friss fehér, citrusokkal és fehérvirágokkal fűszerezve - meleg nyári napokra.

Zárásként pedig - hiszen a csúcson érdemes abbahagyni - a Garamvári Szőlőbirtok Vincent Brut Nature pezsgője került a poharainkba, mely mindannyiunk tetszését egyöntetűen elnyerte. 2007-es nyerspezsgő pinot blanc alapborból, expedíciós likőrözés nélkül, több éves palackos érleléssel került piacra. Rendkívül elegáns tétel, krémes textúrával, kellemes, selymes buborékokkal, fehérhúsú barack aromával, a végén határozott citrusos zárással és némi ásványossággal kombinálva.

Fotók: Az ihatóbb Magyarországért és Wineartculture